Hogyan alkotnak az idegsejtek gondolkodó agyat?

AgyBlog

AgyBlog

AgySéta: Bemelegítés, a szerveződési szintek

Merről, merre?

2020. szeptember 14. - @i

Ez az első bejegyzés a tematikus sorozatban, ahol lépésenként haladnék felfelé az agy szerveződési szintjein.

Kezdjük azzal mit is jelent az hogy szerveződési szint.

A fizikusok a világot vizsgálva fetárták, hogy az általunk érzékelhető világ molekulákból áll. A molekulák atomokból, ezek atommagból és elektronokból, a mag protonokból és neutronokból áll. De még ezek sem bizonyultak alapegységeknek, hanem kvarkokból állnak össze. A húrelmélet szerint az összes elemi részecske mögött sokdimenziós rezonáló húrok állnak, de idáig már nem megyünk el. Az anyag alkotóelemei tehát különböző szinteken egyre összetettebb struktúrákat alkotnak. Az egyes szintekre jellemzőek kölcsönhatási módok. A kvarkokat a gluonok ragasztják az erős kölcsönhatás útján nukleonokká. A nukleonokat a gyenge kölcsönhatás tartja össze atomaggá. Az atomban a magot és az elektronokat az elektromágneses kölcsönhatás szervezi. Ugynez dolgozik a molekulák szintjén is. Jellemző tehát minden szintre és a szintek közötti átlépésre egy vagy több kölcsönhatás.

Fontos alapelv, hogy egy szerveződési szint vizsgálatához és megértéséhez nem feltétlenül kell az összes szerveződési szintet értenünk. ....

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://agyblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7616182190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása